Keresés
Close this search box.

rio 2016

Fotó: MOB/Róth Tamás
Gyurta Dániel

Hazatért Kozák Danuta

Kedden több magyar olimpikon is hazatért Rióból – köztük volt az immár ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta is.
MTI fotók: Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt
Rio 2016

Kialudt a láng Rióban

Kialudt az olimpiai láng a vasárnapi záróünnepségen, ezzel pedig véget értek a XXXI. nyári ötkarikás játékok Rio de Janeiróban. A brazil metropolisz szeptemberben a paralimpikonokat ...
Fotó: MTI
Rio 2016

A rekordok olimpiája

Nem csak a résztvevő nemzeti bizottságok, de a sportolók száma és aránya is rekordot döntött a riói olimpián.
fotó: MOB/Szalmás Péter
Fábián László

A sportigazgató szerint egyesek a csodában bíztak

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, Fábián László a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat követően úgy nyilatkozott, hogy érdemes lenne néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek ...
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Birkózás

Veréb István kikapott a vigaszágon

Veréb István óriási csatában kikapott a vigaszágon, így kiesett a szabadfogású birkózók 86 kilogrammos kategóriájában szombaton, a riói olimpia utolsó előtti versenynapján.
MTI Fotó: Illyés Tibor
magyar férfi vízilabdaválogatott

Ötödik a férfi vízilabda-válogatott

Az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián. Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese a szombati helyosztón a világbajnoki bronzérmes görögöket győzte le ...
MTI Fotó: Kovács Tamás
Demeter Bence

Marosi 12., Demeter 17., orosz győzelem férfi öttusában

Mindkét magyar a középmezőnyben végzett – Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Csere Gáspár

Eliud Kipchoge maratonon ért a csúcsra

A korábbi kiváló pályaversenyző, a kenyai Eliud Kipchoge nyerte meg a férfi maratonfutást a riói olimpia vasárnapi zárónapján, így ő állhat majd fel a dobogó ...
MTI Fotó: Illyés Tibor
hegyikerékpár

A hegyikerékpáros Parti András 24. lett

A 24. helyen végzett Parti András, az utolsó riói magyar induló a hegyikerékpárosok terepversenyében az olimpia zárónapján.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Csipes Tamara

Megvédte címét a női kajaknégyes

Megvédte Rióban olimpiai bajnoki címét a magyar női 500 méteres kajaknégyes.
MTI Fotó: Kovács Tamás
kajakkenu

Negyedik a Vasbányai, Mike kenus duó

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó negyedik lett 1000 méteren a riói olimpián.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Ceiner Benjámin

Harmadik a B döntőben a férfi kajaknégyes

Az 1000 méteres magyar férfi kajaknégyes harmadik lett a szám B döntőjében a riói olimpián, így összesítésben a 11. helyen zárt.
Scroll to Top