Bastian Buus a Porsche Junior Program tagja, aki előtt fényes jövő áll az autósportban, annak ellenére, hogy a kapcsolata a technikai sportokkal kicsit döcögősen kezdődött. Az ifjú titánnal a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén beszélgettünk. (Az interjú eredetileg a Sportime Magazin 2023/5-ös számában került publikálásra.)
–Édesapád hobbiversenyző volt. El tudod nekünk mondani, hogy mikor döntöttél úgy, hogy te is szeretnél versenyezni?
-Igazából ez egy elég vicces történet, de látom, hogy te már utánanéztél a dolgoknak. (nevet) Az édesapámnak mindig is szenvedélye volt az autósport, volt is egy saját autókereskedése és több versenyre is elmentünk, amikor még kicsi voltam: voltunk például a DTM-en és a Le Mans-on, és természetesen egy pár helyi versenyre is elmentünk Dániában. Ő egy elég alacsony endurance kategóriában versenyzett, 7 éves voltam, amikor elvitt magával a helyi gokartpályára, hogy próbára tegyem magam – én pedig próbáltam gyorsan kifogást találni, hogy miért nem szeretném magamra ölteni a versenyoverált, a kifogás pedig a következő volt: rondának találtam. Igazából itt kezdődött és fejeződött is be a dolog, ugyanis aznap végül nem ültem gokartba és hazamentünk. Két évvel később, 9 évesen viszont én kérdeztem már meg, hogy kipróbálhatom-e magam a kormány mögött, ez pedig azzal folytatódott, hogy kibéreltünk egy gokartot és a felszereléseket egy hónapra, majd minden kedden és szombaton vezettem. Ekkor még mindig csak szórakozásként tekintettem erre.
Szerintem egyébként ezt a kifogást, miszerint az overál hülyén néz ki, azért mondhattam, mert megijedtem: láttam, hogy milyen gyorsan haladnak a kartok a pályán. Két év kellett ahhoz, hogy meggondoljam magam. Azonban egy valamiben nem változott a véleményem: örömöt kell lelni a versenyzésben, ha ez nincs meg, akkor abba kell hagyni.
-Volt esetleg másmilyen sport, amiben gyerekként még örömödet lelted?
-Kézilabdáztam olyan hat-hét évig, ezt még a versenyzés előtt kezdtem el. Aztán az érdeklődésem lassan a versenyzés irányába fordult, egyre több figyelmet és időt fordítottam rá, aztán egyre komolyabban foglalkoztam vele és nem sokkal később eljött az a pont, amikor tudtam: ez az, amit csinálni szeretnék. Ekkor hagytam abba a kézilabdát is, ekkor már csak a versenyzésre és az iskolára koncentráltam. Szerencsére már befejeztem az iskolát és már csak a versenyzés maradt. (mosolyog)
-Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?
-Talán a rekordokra: kettő is van, az egyik a Supercuphoz kapcsolódik, én lettem minden idők legfiatalabb versenygyőztese – erre tényleg különösen büszke vagyok, hiszen ez az eredmény megmutatja, hogy mire vagyok képes és ráadásul fiatalabban értem el ezt, mint bárki más ebben a sportágban. Valamint arra, hogy újoncként tavaly nyolc futamból nyolcat megnyertem. Illetve vannak természetesen versenyek, ilyen például a Paul Ricardon aratott, első diadalom a Supercupban, azon a hétvégén ráadásul az összes szabadedzésen és a kvalifikáción is én voltam a leggyorsabb – rendkívül különleges hétvége volt, sosem fogom elfelejteni.
Emlékszem, hogy mit éreztem: egyfajta megkönnyebbülést. Tudtam, hogy azt a futamot képes vagyok megnyerni és amint ez meglett, lekerült rólam a nyomás. Versenyzőként mindig a győzelemért hajtasz, aztán amikor végre megkapod… Azt szokták mondani, hogy az első győzelem mindig a legnehezebb, a többi utána már könnyebben jön, mivel már tudod, hogyan „kell csinálni”.
Magammal szemben egyébként elég nagy elvárásaim vannak, pontosan megvan, hogy mit szeretnék elérni.
-Ha már a céloknál tartunk: mi a legnagyobb célod a jövőre tekintve?
-Jelenleg az, hogy a Porschénál maradjak és bedolgozzam magam a hypercar programba, de mindig vannak időszakos célok is, amik elérésén dolgozom. Nagyon érdekesnek találom a gyártási folyamatokat, a fejlesztéseket is… De természetesen cél a lehető legmagasabb világbajnoki kategóriában versenyezni.
Persze van bakancslistám is, ide tartozik a Spái 24 órás autóverseny, Le Mans, a 24 órás futam Daytonában… Ezeken legalább el szeretnék indulni.
-Idén fejezted be a középiskolát. Esetleg tervben van a közeljövőben egyetemre menni?
-Jelenleg nem. Nagyon kemény két-három év van mögöttem, illetve az utóbbi két esztendő különösen megterhelő volt, ugyanis ekkor kerültem be a Supercupba is, illetve több kategóriában is indultam egy szezon alatt, mindemellett pedig időben befejezni a középiskolát… Most inkább csak élvezem, hogy van egy kis szabadidőm, száz százalékban a versenyzésre tudok koncentrálni és a szponzori háttér felépítésére. Nagyon élvezem, hogy ez a sport nem csak a pályán, hanem azon kívül is kitölti az életemet. Igaz, könnyű dolgom is van, hiszen ez a szenvedélyem.
-Ha nem lenne jelen a versenyzés az életedben, akkor mi mást csinálnál?
-Mindig is szerettem síelni, habár nincs túl sok hegy nálunk Dániában, szóval valószínűleg ehhez Ausztriába kellene mennem. Az alpesisí a leggyorsabb sportok egyike, a gyorsaság pedig mindig is egyfajta hajtóerő volt számomra. Viszont nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok.
-Télen azért hódolhatsz ennek a sportnak!
-Ha vigyázok magamra és nem sérülök le, akkor igen.
-Az életmódod és a táplálkozásod mennyire egészséges? Milyen fontossággal bír számodra az egészséges életmód?
-Természetesen nagyon fontos, csakúgy, mint minden más sportoló esetében. Nagyon odafigyelek a megfelelő étkezésre és tápanyagbevitelre, azonban nem csak a fizikai, hanem a mentális egészség is fontos. Nagyon sok aspektusa van egy jó autóversenyzőnek. Ezek már az életstílusom részét képezik, megtaláltam a megfelelő egyensúlyt. Tudom, hogy szükségem van a megfelelő pihenésre és kikapcsolódásra, amikor nem gondolok a versenyzésre, hanem csak a család vagy a barátok vesznek körbe, élvezem a pillanatot és normális 20 évesként viselkedek. Ez is nagyon fontos.
Interjú: Tepliczky Péter
Szöveg: Szeleczky Afrodite
Fotó: Porsche Mobil 1 Supercup
Szólj hozzá