Keresés
Close this search box.
Fotó: Iván Terrón, H-Moto Team

Kovács Bálint nemcsak a vetélytársakkal, de a körülményekkel is megküzdött

Fotó: Iván Terrón, H-Moto Team

Ha szigorúan az eredményt nézzük, akkor idei leggyengébb versenyhétvégéjén van túl a H-Moto Team versenyzője. Kovács Bálint a cseh New2Project csapat Yamaha R1-esének nyergében az aragóniai aszfaltcsíkon folytatta szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság Open 1000 kategóriájában: a 19 éves motoros egy 8. és egy 5. hellyel zárta a versenyeket, így először nem tudott felállni a dobogóra. Mindez azt jelenti, hogy összetettben – igaz, csak egy ponttal – át kellett adnia az első helyet.

Valahol azt sejteni lehetett, hogy az egy héttel korábbi, Le Mans-i 24 órás világbajnoki futamon való szereplés miatt – ahol csak ketten versenyeztek végig a csapatban – nem a legpihentebben érkezett meg Kovács Bálint Aragónba, hogy folytassa szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában. A versenyhétvégét összetettben az élen kezdte a 19 éves motoros, ugyanis a cseh New2Project által felkészített R1-es Yamahával a jerezi szezonnyitón a H-Moto Team 19 éves versenyzője mindkét futamot megnyerte, majd Navarrában ismét dobogóra állhatott.

Ezúttal azonban nem sikerült egyik futamon sem a pódiumon ünnepelnie. Egyrészt az állandóan változó időjárás miatt nagyon nehezen találták meg a megfelelőnek vélt beállítást a csapat szerelői, másrészt Bálint még sosem járt ezelőtt Aragónban, így a szabadedzések a pálya megismerésével teltek elsősorban. Ennek ellenére kategóriájában megszerezte az első rajthelyet, ám a folyamatosan változó időjárási körülmények közepette – hol esett az eső, hol sütött a nap – rosszul sikerült a gumiválasztás, mert nem vették észre, hogy menet közben a futam körszámát lecsökkentették a versenybírók kilencre, így a száradó, de nagyobb részében vizes aszfaltra tökéletes lett volna az esőgumi. Ám a csapat végül úgy döntött, hogy előre száraz, míg hátra vizes pályára alkalmas abroncsot tesz fel – a rajtrácson cseréltek gumit –, és ez rossz döntésnek bizonyult, hisz a futam végén a 8. helyen intették le Bálintot.

Vasárnap már száraz körülmények között zajlott a futam, és a H-Moto Team versenyzője végül az 5. helyen fejezte be a viadalt, ami azt jelentette, hogy összetettben át kellett engedni az első helyet Marc Mirallesnek, igaz, Bálint hátránya mindössze 1 pont. A kategória mindkét futamát egyébként Markus Reiterberger nyerte meg.

Nagyon magasra tettem magam elé a lécet ezen a hétvégén, ami így utólag belegondolva nem volt szerencsés. Ugyanakkor először voltam ezen a pályán, így összességében nem lehetek elégedetlen. Kétségtelen tény viszont, hogy a szombati futam előtt figyelmetlenek voltunk, nem figyeltünk arra, hogy a szabályok szerint csak az eredeti körszám helyett annak csak a 75 százalékát, azaz tizennégy kör helyett csak kilencet teljesítünk. Eltaktikáztuk a verseny előtti gumiválasztást, és ennek köszönhetően esélyem sem volt arra, hogy a dobogós helyekért csatázzak. Vasárnap aztán végleg kiderült, addig tudok nagyon gyors lenni, amíg van tapadása a hátsó abroncsnak, ahogy elkezd fogyni a gumi, úgy esik vissza a tempóm. Rájöttünk arra is, hogy nem lehetek eredményes egy pályán, ha előtte nem tesztelek rajta. Szerencsére a hátralévő versenyhétvégék előtt minden pályán tesztelni fogunk, így minden esélyem meglesz arra, hogy az utolsó méterekig harcolni tudjak az összetett bajnoki címért az Open 1000 kate-góriában” – jelentette ki Kovács Bálint.

A következő versenyt egy hónap múlva rendezik Barcelonában.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top