Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Kecskeméti Röplabda Club)

Három új játékossal erősít a Kecskeméti Röplabda Club

Fotó: Facebook (Kecskeméti Röplabda Club)

Vocskó Mátéval, Jánossy Bálinttal és Kunert Mátyással, a BME-MAFC három játékosával erősíti csapatát a Kecskeméti Röplabda Club.

Az igazolást bejelentő sajtótájékoztatón – amelyen az érkezők aláírták szerződésüket – Gyurkó Sándor vezetőedző elmondta, két szélsővel és egy feladóval bővül a keret. Vocskó Máté kiemelte: a korábbi klubuknál adódott feszültségek után nagy reményekkel és célokkal igazoltak eddigi riválisukhoz.

Elmondta, mindent el fognak követni, hogy már az edzéseken a csapat javára fordítsák több éves bajnoki tapasztalatukat.

Az eseményen elhangzott, hogy a Kecskeméti RC játékosai közül Mészáros Dömötör Libanonba távozott, míg Nagy Péter a romániai Dés csapatához igazolt. Külföldre szerződésükkel a csapatban nyolc fiatal maradt. A vezetőedző hangsúlyozta, eddigi kemény munkájuk eredményeként ugyanakkor éremért játszhatnak a Magyar Kupában, és a negyedik helyről várhatják a 2017-es bajnoki folytatást. Célkitűzésük, hogy az alapszakaszban az első hat közé kerüljenek, illetve, hogy legyen esélyük a rájátszásban.

A kecskemétiek legközelebb január 14-én a Pénzügyőr SE otthonában játszanak Magyar Kupaelődöntőt. Január 22-én a bajnoki címvédő és jelenlegi listavezető Kaposvárt fogadják, két nappal később pedig a Pénzügyőr elleni MK-visszavágót játsszák az alföldi városban.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top