Földházi Zsófia a negyedik helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén Karióban. A pénteki női döntőnek Alekszejev Tamara személyében volt még egy magyar résztvevője, ő tizedik lett.
A 2013-ban Európa-bajnok Földházi – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – vívásban 25. volt azzal, hogy 15 ellenfelét győzte le, miközben húsztól kikapott, a 200 métert viszont a második legjobb idővel, 2:11.83 perc alatt úszta le. Két szám után a középmezőnyben állt, majd egy verőhibával ment végig a lovaspályán, de nem tudott javítani helyzetén, mivel sokan még ennél is jobb teljesítményt nyújtottak. A lövészetekkel kombinált 4×800 méteres futást azonban megnyerte 12:36.67 perccel, így jelentősen előrelépett, s csupán öt másodperccel maradt le a dobogóról.
Alekszejev a vívópáston 19 győzelmet aratott és 16 asszót veszített el, ami a 14. legjobb eredmény volt, és 2:20.90-et úszott, amivel ebben a számban 25. lett. A lovaglást Földházihoz hasonlóan a középmezőnyből kezdhette el, és mivel hibátlanul teljesítette a harmadik számot, maradt esélye, hogy a bő élcsoportban végezzen. A 13:15.45 perces kombinált eredménye a 36 fős döntő 14. legjobbja volt, ami összességében tizedik helyet eredményezett a számára.
Forrás: MTI
Szólj hozzá