Fotó: MOB/Szalmás Péter

Egy fővel több magyar olimpikon lesz Rióban

Fotó: MOB/Szalmás Péter

A riói olimpia szervezőinek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesen 158 sportoló nevezését juttatta el.

A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban.

A sportszakemberekkel sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai – együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja.

„A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett” – mondta Fábián László csapatvezető.

A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek.

A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja már a hétvégén elutazik Rióba, hogy előkészítsék a delegációk fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top