Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Aranyszettben győzött, így kijutott az Eb-re a magyar csapat

MTI Fotó: Kovács Tamás

Zseniális és izgalmakkal teli volt a magyar női röplabda-válogatott Európa-bajnoki pótselejtezője, miután az érdi visszavágón a hazaiak aranyszettben 4-1-re legyőzték a román csapatot, így kijutottak a jövő évi, grúziai és azerbajdzsáni kontinensviadalra.

A magyar válogatott a múlt szombati első mérkőzésen három játszmában kapott ki, de mivel a szabályok értelmében a 3-0-s és a 3-1-es győzelem azonos értékű, az Érd Arénában 4-0-ra vagy 4-1-re – azaz mindenképpen aranyszettben – kellett nyernie a továbbjutáshoz.

A magyar csapat gyorsan nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen az első játszmában rengeteg pontot „ajándékozott” a vendégeknek, akik így 29 perc alatt karnyújtásnyira közelségbe kerültek az Eb-részvételtől.

A második játszmára felpörgött a magyar válogatott, és először a találkozó folyamán megszerezte a vezetést, az első technikai szünethez érve pedig öt pont volt az előnye (8-3). A különbség egészen a szett közepéig megmaradt, a románok azonban kissé váratlanul megkezdték a felzárkózást, és egyetlen pontra megközelítették a magyarokat (20-19). A hajrát ugyanakkor a jobban koncentráló hazai csapat bírta jobban – a román szakvezető egy büntetőpontot is „kimutogatott magának” -, és egyenlített.

A harmadik felvonás rendkívül magas szintű labdamenetekkel, kiélezett pontokkal kezdődött. A románok kezdtek jobban, így Jan De Brandtnak 4-8-nál időt kellett kérnie. Sorozatban négy ponttal egyenlített is a magyar válogatott. Ezt követően sokáig fej fej mellett haladtak , a románok azonban 18-18 után három ponttal elléptek. A magyarok csak egy pontra tudtak felzárkózni, Dobi Edina rossz nyitása után pedig két szett- és meccslabdához jutott a rivális. Az elsőt Nagy Eszter ütésével hárította a magyar csapat, majd ugyancsak az ő blokkja már az egyenlítést eredményezte (24-24). A következő román meccslabdánál a vendégek hibáztak, majd Szakmáry Gréta ütését követően a magyar csapat jutott játszmalabdához, a románok keze pedig újra „megremegett”.

A negyedik játszmában továbbra is szoros csatát vívtak egymással a felek, az első technikai szünethez kétpontos hazai előnnyel érkeztek meg a csapatok. A magyarok lendületbe jöttek és 13-9-re elhúztak, és összességében magabiztosan nyerték a szettet.

A szabályok értelmében így egy 15 pontig tartó, mindent eldöntő aranyszettben dőlt el az Eb-szereplés: a közönség extázisban tombolt, a magyar csapat pedig nagyszerűen küzdött, az első technikai szünetben már 5-2-re vezetett. A különbség maradt, Dobi Edina blokkjával pedig öt pontra került a csapat a bravúrtól (10-6). A románok azonban egy nagy sorozattal háromszor is egy pontra feljöttek (11-10, 12-11, 13-12), majd utol is érték a hazaiakat. Szakmáry Gréta ütése után először aztán a magyarok nyithattak az Eb-szereplésért, és egy elképesztő labdamenet végén Szakmáry újabb bombája román kézről az oldalvonal mellé pattant, ez pedig Magyarország továbbjutását jelentette.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top