Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Éjszakai fürdőzés a szegedi Aquapolisban)

Az uszodai sportok szerepelnek a magyar fürdőkultúra napjának középpontjában

Fotó: Facebook (Éjszakai fürdőzés a szegedi Aquapolisban)

A jövő évi vizes világbajnokság miatt az uszodai sportok kapnak kiemelt hangsúlyt a szombaton tartott magyar fürdőkultúra napján – közölte a Magyar Fürdőszövetség szombaton.

A szövetség közleményében emlékeztet, hogy a magyar fürdőkultúra napját 2010. október 9-én rendezték meg először, és azóta minden év október második szombatján tartják meg.

Kiemelték, hogy a rendezvény célja a magyar fürdőkultúra értékeinek felvonultatása, a fürdők népszerűsítése, valamint a kulturált fürdőlátogatás bemutatása.

A fürdő– és uszodalátogatókat a helyszíneken látványos transzparensek várják, amelyek tájékoztatást adnak az úszás történeti emlékeiről, Búvár Kundról, a fürdőzés és úszás hazai kezdeteiről, továbbá az első folyami uszodák létrejöttéről – fejti ki a szervezet, hozzátéve, hogy a résztvevők megtudhatják azt is, hogyan alakultak ki az egyes úszásnemek, és miként indult el a magyar úszósport, Hajós Alfrédhoz kötődve hogyan alakult ki az úgynevezett magyar stílus.

A rendezvények helyszínein emellett bemutatják az egyes úszásnemek technikáit, továbbá a magyar úszósport nagyjait és elért eredményeit is.

A Magyar Fürdőszövetség tájékoztatása alapján idén minden korábbinál több fürdő csatlakozását regisztrálták.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top