Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság)

Közel ezer résztvevő a nyitógálán

Fotó: Facebook (Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság)

A budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén csaknem ezer résztvevő, közülük sok száz táncos fogja majd elkápráztatni a nézőket.

Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét rendezi meg július 15. és 30. között, amelyre nem csupán a sportolók, de a művészek is készülnek: olyan látványos nyitórendezvényt szeretnének, amelyre a nézők sokáig emlékezni fognak – mondta az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Káel Csaba, a nyitó– és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója.

A színpadot a Dunán, négy darab nyolcvan méteres uszályon építették fel a Lánchíd pesti hídfőjénél – mondta, hozzátéve: a tervezés során természetesen komoly biztonsági vizsgálatokat végeztek.

Budapestet világszerte a legtöbben a Duna-part látképével azonosítják, ez szolgál majd a produkció „díszletéül” – emlékeztetett a főrendező.

Káel Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le.

Káel Csaba elmondása szerint a világbajnokság zárórendezvényét a Papp László Sportarénában tartják július 30-án. Az eseményre a Recirquel társulat a legtehetségesebb magyar artistákat és több külföldi vendéget gyűjtött össze, hogy a vizet, a tiszta forrást kereső csodaszarvas legendáját elmeséljék.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top