
Opel Dakar Team
Ez gyorsan megvolt
Máris ledarálták Szalay Balázsék az Urdzsar–Karamaj szakaszt. Mint a szakasz, tömören: rövid, gyors és technikás volt.
Megvan a ritmus
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős számára igencsak izgalmas volt a csütörtöki szakasz, hiszen volt részük folyóátkelésben – híddal és híd nélkül egyaránt. A magyar egység végül …
Már a top tízben
A Silk Way rali Kosztanaj és Asztana közötti napján két mért szakaszt jelöltek ki a rendezők, az egyik 214 a másik 159 kilométeres volt. Abban …
Lendületes, jó szakasz volt!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős lendületes, jó napon van túl. Ez volt a Silk Way rali első, igazán hosszú mért szakasza (329.25 km), amelyet a …
Ez trükkös volt!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. helyen végzett a Silk Way rali Csebokszári és Ufa közötti szakaszán, az összetettben pedig hét helyet javítva, …
Rajt a vörös téren!
Moszkva szívében, a gyönyörű Vörös téren rajtolt el a Silk Way rali, amelynek mezőnye (33 autó és 21 kamion) majdnem tízezer kilométer megtétele után érkezik …
Visszafordulás a fehérorosz határnál
A magyar különítmény visszafordult a fehérorosz határról, s Litvánián valamint Lettországon keresztül, hatalmas kerülővel éri el Moszkvát, ahol majd a Silk Way rali elrajtol.
Ismét a Selyemútra téved a Szalay, Bunkoczi kettős
Ismét Kína felé veszi az irányt az Opel Dakar Team párosa – az összeszokott duó tagjai pedig már izgatottan várják a Silk Way rali tartogatta …
„Nem csoda, hogy évrõl évre egyre többen jönnek ki erre a rendezvényre”
Az Opel Dakar Team pilótái is nagyon élvezték a május 1.-i autós majálist!
„Mindig jó érzés itthon, a belvárosi utakon bemutatózni”
Idén is ott lesz az Opel Dakar Team csapata a belvárosban megrendezésre kerülő Nagy Futamon!
Ötösre vizsgázott a sivatagban a Sony kamerája
Még a tévéstábok is csodájára jártak Szalayék felvételeinek.
„Vakon” vezetni
A Szalay Balázs és Bunkoczi László alkotta páros nem ijedt meg a kihívástól, melynek eredményeképp egy különleges reklámfilm született.